Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.

(Máté evangéliuma 6:33.)

 

Rólunk
 
GyülekezetiÉletKépek
 
Gyülekezeti Beszámolók
 
Gyülekezeti Videók
 
Ifjúság
 
Szeretetotthon
 
Indulás: 2012-09-22
 
Múltidéző

Templomunk története

 

A régi, 1777-ben épült fatemplom helyére 1821-ben kezdték el építeni a kőtemplomot, mely az elkövetkező fél évszázadban háromszor leégett. Az egyik tűzvészben olvadt el az 1507-ből származó, de 1817-ben Lázár László által újraöntött régi harang. A templom mai formájára 1877-ben készült el és eklektikus stílusjegyet visel. Kelet-nyugati fekvésű, egyhajós, 9x22 méter méretű. Az ülőhelyek száma 320 fő. A nyugati homlokzat előtti torony 32 méter magas, 1874-ben épült, három harang lakik benne. A templom belsejét 1878-ban Hippe Frigyes nagykárolyi festő pingálta ki. A kő szószék 1882-ben készült el. 2010-re a teplomkülső teljes felújítása elkészült.

 

Az Orgonáról

 

Az egy manuálos, 10 regiszteres orgonát 1893–ban Friedl Lipót építette, 1937-ben volt felújítva.

 

A Harangokról

 

A 800 kg-os „Fogarassy” harangot Seltenhofer Frigyes fiai öntötték 1937-ben Sopronban.

Felírata: „EZT A HARANGOT ÖNTETTE AZ ÚRNAK 1937. ESZTENDEJÉBEN A BAGAMÉRI REFORMÁTUS EGYHÁZNAK IFJ. FOGARASSY GYULA NEMCSAK A MAGA, HANEM ELHALT SZÜLEI ÉS TESTVÉRE EMLÉKÉRE IS."

 

Az 500 kg-os harangot Thúry János és fia öntötte 1893-ban Budapesten.

Felírata: „A BAGAMÉRI GAZDA KÖZÖSSÉG KÉSZÍTETTE AZ ÉV REF. EGYHÁZÁNAK 1893. ÉVBEN."

 

A 250kg-os kisharangot Szlezák László készítette 1923-ban Budapesten.

 

Harangozási rend

 

Minden nap reggel 730-kor „früstök”-re szól a kisharang, délben szól a Fogarassy harang egyedül. Ha halottja van a falunak, akkor - amíg el nem temetik – a reggeli és a déli szóló harangozást követően és délután 1400-kor mindhárom harang szól 10 percig. Minden este 2000 órakor estebédhez szólt a középső harang. Csütörtök délután 1750-kor Bibliaórára hívogatva szól a kis- és a középső harang együtt. Vasárnap Istentiszteletre hívnak a harangok: 930-kor hívogat a nagyharang, majd 950-kor gyülekezőre mindhárom harang együtt szól. Temetéskor és emlékharangozás-kor mindhárom harang hallható.

 

 

 

 

 
 
Naptár
2025. Május
HKSCPSV
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Biblia
 
Hitvallások
 
Linkek
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Alaphang
 

Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!