Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.

(Máté evangéliuma 6:33.)

 

Rólunk
 
GyülekezetiÉletKépek
 
Gyülekezeti Beszámolók
 
Gyülekezeti Videók
 
Ifjúság
 
Szeretetotthon
 
Indulás: 2012-09-22
 
ÉletKépek 2012

 

Életképek a Bagaméri Gyülekezetből

 

  Manapság tömérdek fénykép készül, ami megörökíti egy ember életét, különösen az emlékezetes alkalmakat. Az elmúlt évben a Bagaméri Gyülekezet életéről is sok olyan fotó készült, amely örök emlék lehet mindenki számára. Ezeket a képeket végigtekintve felvillannak lelki és közösségi élmények, melyeket a gyülekezetünk tagjai együtt élhettek át.

Ilyen emlékezetes alkalom lehetett a Pünkösdi Gyülekezeti Nap, melyet pünkösd másodnapján tartottunk, és amikor az Ige mellett különböző közösségformáló tevékenységek, játékok és a közös ebéd is arra emlékeztettek, hogy milyen nagy ajándék és szükség is számunkra a gyülekezet közössége.

A nyár folyamán is több emlékezetes fénykép készült, melyek megörökítették a szünidei táborozás legszebb pillanatait. Július első hetében a Gyülekezeti Napközis Táborunkat tartottunk, melyben egy héten keresztül minden nap Jónás történetével ismerkedtünk. Az általános iskolás korosztályhoz tartozó gyermekek részt vehettek Jónással együtt egy „Különleges Küldetésben”, amikor megtanulhattunk Isten akaratának engedelmeskedni. Ezek mellett kézműves foglalkozásokon, közös játékokban, vetélkedőkben vehettek részt a táborozók.

Egy hónap elteltével, augusztus első hetében, erőtől és lelkesedéstől duzzadva indultunk el kerékpárral a hátár túlsó felén fekvő Barantóba. Ennek a tábornak a témája a következő volt: „Egyedül nem megy!”. Ebből a gondolatból kiindulva vizsgáltuk meg kapcsolatainkat: barátság, testvérek, szülők, szerelem és végül az Istennel való közösségünk. Erre a mondatra az együtt töltött egy héten teljes mértékig ráhangolódhattunk, hiszen a mindennapos bibliai foglalkozásokon, a közös áhítatokon, beszélgetéseken, játékokon és vetélkedőkön túl, a közös kirándulások is a kapcsolataink fontosságára és értékére irányították a figyelmünket. A gyermekek felhőtlen táborozásához hozzájárultak a gyülekezetünk presbiterei, a gyülekezeti tagok, valamint a szülők is a mérhetetlen nagy szeretetüket bizonyító süteményekkel, gyümölcsökkel, lángossal, üdítőkkel és egyéb ínyencségekkel.

Szeptember utolsó hetében különösen sok fénykép került elő a régmúltból, hiszen az őszi evangélizációs hét keretein belül dr. Nagy Antal Mihály, a gyülekezet korábbi lelkipásztora hirdette Isten Igéjét délelőttönként a Szeretetotthonban az „elég evangéliumáról”, délutánonként a Templomban pedig Jóel prófétán keresztül: „De még most is így szól az Úr!”. Isten nagy csodáját élhettük meg, amikor azt tapasztaltuk, hogy estéről estére növeli az Úr a gyülekezetet. Hálaadással dicsérhettük Őt minden este a gyülekezet Dicsőítő csoportjának a vezetésével, és a gazdagon megterített lelki asztaltól felállva közösen vehettünk részt az agapéban is.

Adja meg a Mindenható Isten, hogy gyülekezetünk „fényképalbumába” még sok olyan fotó kerülhessen, amely az Ő nagy szeretetét és hatalmát hirdeti közöttünk az örökkévalóságig!

 

(Megjelent a Közösség Magazin 2012 Karácsonyi számában)

 
 
Naptár
2025. Május
HKSCPSV
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Biblia
 
Hitvallások
 
Linkek
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Alaphang
 

Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG