Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.

(Máté evangéliuma 6:33.)

 

Rólunk
 
GyülekezetiÉletKépek
 
Gyülekezeti Beszámolók
 
Gyülekezeti Videók
 
Ifjúság
 
Szeretetotthon
 
Indulás: 2012-09-22
 
Határtalanul 2013

 

Határtalanul

 

Bagamér az ország térképen és az egyházi térképen is határvonalak mentén elhelyezkedő település, ami lakóinak és gyülekezetének is a mai napig meghatározza az életét. Bagamér és a határ túlsó felén alig néhány kilométerre lévő Érsemlyén hosszú évek óta ápolják testvértelepülési kapcsolatukat. Számos lépést tett már meg a két település, hogy minden biztosított legyen a határtalan és akadálytalan közlekedéshez a hozzánk nem csak földrajzilag, de lelkileg is legközelebb eső Érsemlyén irányába. Közös erőfeszítéssel a határon átívelő út készült az elmúlt évben, amelyet azonban várhatóan még egy ideig nem használhatnak a két település lakosai határátkelésre.

Határ, amely nem csak két országot választ el, hanem annál sokkal többet. Családokat, szülőket gyermekeiktől és testvéreket. Nem véletlenül mondják, hogy ez a térség nem más, mint a csonka Érmellék, és a határ túlsó felén élő református gyülekezetek is a „csonka” Érmelléki Református Egyházmegye közösségébe tartoznak.

Aki a határ közelében él az vágyik a határtalanságra. Bagamér és Érsemlyén története nem csak a családi kötődések és a közös történelem révén kapcsolódik össze, hanem a két településen élő református gyülekezetek életén keresztül is. Volt idő, amikor a lelkészek átszolgáltak a szomszédos gyülekezetbe, mert erre kényszerítette őket a történelmi helyzet. Ma azonban már nem a kényszer vezeti egymáshoz a két gyülekezet lelkipásztorait és gyülekezeti tagjait, hanem a találkozás utáni örömteli vágyakozás.

Hosszú évek óta először találkozott a két gyülekezet 2012. Adventjében, amikor az Érsemlyéni Gyülekezet lelkipásztora, gondnoka és kórusa tett látogatást a bagaméri testvéreknél, és szolgáltak a gyülekezet közösségében. A találkozás alkalmát teljes mértékben áthatotta a 133. Zsoltár 1. verse: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!”. Mindenféle előzetes egyeztetés nélkül ezzel az igeverssel köszöntötte a fogadógyülekezet a vendégeit, erről az igeversről szólt Isten igéje a közös istentiszteleten, ennek az igeversnek az alapján megfogalmazott énekkel szolgált a vendégénekkar és ezzel az igeverssel díszítette fel a bagaméri gyülekezet azt a jelképes ajándékot, melyet vendégeinek szánt. „Bagamér a torma fővárosa!” – mondogatják sokszor a helybéliek. Éppen ezért minden vendégünket egy kis saját készítésű díszdobozos reszelt tormával ajándékoztunk meg, a gyülekezetet pedig az egyik presbiterünk, Holecskó Lászlóné festményével, melyeket a találkozást lezáró, de hosszas beszélgetésbe és együttlétbe átnyúló szeretetvendégség keretén belül adtuk át vendégeinknek. Az alkalom végével a minél hamarabbi viszontlátás reményében vettünk egymástól testvéri búcsút.

A viszontlátásra valóban nem kellett sokat várni. Január közepén kaptunk meghívást az Érsemlyéni gyülekezettől, hogy az Egyetemes Imahét alkalmával szeretnének bennünket vendégül látni. Erre a találkozásra 2013. Február 10-én került sor. Nagy izgalommal indultunk le a vasárnap délutáni istentiszteletet követően, hogy részt vegyünk az esti ökumenikus alkalmon Érsemlyénben. Sokat hallottunk már a gyülekezet szeretetéről és hitéletéről. Annál nagyobb volt az örömünk, amikor az esti istentisztelet alkalmára testvérgyülekezetünk megtöltötte a templomot. Gazdag vendégségben volt részünk az Istentiszteleten, ahol igehirdetőként én is gyarapodhattam lélekben, látva és érezve a lelki vágyódást és örömöt Isten Igéjének a hallatán. A gyülekezetünk Dicsőítő Kórusa énekes szolgálatával gazdagította és ajándékozta meg a határon túli testvéreinket. Az érsemlyéniek gazdag vendégszeretetét tükrözte az istentiszteletet követő bőséges szeretetvendégség, melynek elfogyasztását követően a közös éneklés és személyes beszélgetés során újra megállapítottuk: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!

A két gyülekezet életében jelentős alkalom volt ez a két találkozás. Az e feletti örömbe megfogadtuk, hogy az évenkénti két találkozást továbbra is fontosnak tartjuk, és amennyiben lehetőség nyílik rá rendszeresebben is meglátogatjuk egymást. Jó volt felismerni, hogy Isten népe számára nincsenek határok, melyek elválasztanának egymástól, sem távolság, sem országhatár.

 

(Megjelent a Közösség Magazin 2013 Nyári számában)

 
 
Naptár
2025. Május
HKSCPSV
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Biblia
 
Hitvallások
 
Linkek
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Alaphang
 

Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG