Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.

(Máté evangéliuma 6:33.)

 

Rólunk
 
GyülekezetiÉletKépek
 
Gyülekezeti Beszámolók
 
Gyülekezeti Videók
 
Ifjúság
 
Szeretetotthon
 
Indulás: 2012-09-22
 
Ifjúsági tábor 2013

Ifjúsági Tábor Diósjenőn

 

2013 augusztusában ifjúsági tábort szervezett a Bagaméri református egyház. Az úti cél Diósjenő volt idén nyáron.

Nagy izgalommal várta már mindenki az indulás napját, ami augusztus 12-én volt. Bagamérban buszra szálltunk, majd Debrecenben vonattal mentünk tovább Budapest irányába. A hosszú, fárasztó utazást követően kétszer átszállva, megérkeztünk a tábor helyszínére.

Az első nap megtörtént a szobabeosztás, ahol nagy harcok folytak a szobákért. Ebéd után elsétáltunk a Diósjenői tóhoz, ami a szállástól kb. 10-15 percre volt. Hamar eltelt a délután, amit egy finom vacsora és áhitat követett. A napirendtől kicsit eltérve "lámpaoltásra" került a sor.

Minden reggel zenés ébresztővel kezdődött a nap, gitár kíséretével, énekelve járta a Tiszteletes úr a szobákat. A reggeli és az áhitat után "szabad foglalkozás" keretén belül általában pakolászás volt a szobákban, ugyanis mindennap szobapontozás volt. Ezt követte egy rövid bibliai foglalkozás ebédidőig. Minden délelőttünk így zajlott.

Ebéd után tettünk egy sétatúrát a Nógrádi várhoz, ahol számháborúzni szerettünk volna, de nem volt biztonságos ehhez a játékhoz a hely. Így inkább közös fotókat készítettünk. Mivel a túra kicsit hosszabb volt, többen elfáradtak a visszavezető úton. Visszatérve a szálláshelyre ismét egy finom vacsora és egy rövid áhitat várt minket.

Szerdán kicsit változott a program. Strandolás és városnézés lett volna Vácon, de mivel nem volt túl jó az idő, így a közeli kalandparkhoz sétáltunk el, ahol a különböző akadályokban nagyon elfáradtunk, de ugyanakkor nagyon izgalmas is volt. A kalandpark után lehetőségünk nyílt a szomszédos szabadidőparkban mini golfozni, aminek szintén mindenki örült.

Ezután a legfárasztóbb, leghosszabb nap jött el, de szerintem egyben a hét "csúcspontja" is. KIRÁNDULÁS A CSÓVÁNYOSHOZ! Vegyes érzelmekkel töltötte el a táborozókat ez a mondat, hiszen az elmúlt napokban sem unatkoztunk és tudtuk, hogy ez lesz az eddigi leghosszabb túránk és a legmagasabb is, ugyanis a Börzsöny legmagasabb pontja. Volt sok nevetés, viccelődés, időnként pihentünk is, egy két alkalommal eltévedtünk, de hamar visszataláltunk az eredeti útvonalhoz, ami a kilátóhoz vezetett. Ami kicsit rosszul érintett minket, hogy a kilátó éppen zárva volt felújítás miatt, így az erdőtől nem láttuk a gyönyörű tájat. Mikor mindenki kipihente magát ismét neki vágtunk a túrának, hogy sötétedés előtt visszaérjünk a szálláshelyre. A végén már kicsit feszült volt a társaság a fáradtság miatt, de senki nem bánta meg, mert egy felejthetetlen élmény maradt mindenki számára.

Eljött a hazautazás előtti nap, amikor az időjárás kedvező volt egy délutáni strandoláshoz a Bánki Tóstrandnál. Egy nagyon szép hegyes dombos környék vette körül az ott fürdőzőket.

Az utolsó esténk tábortüzes, szalonnasütős volt, ahol énekeltünk és beszélgettünk. Miután besötétedett csillagtúrára készültünk. Felöltöztünk és elsétáltunk ismét a Diósjenői tóhoz, kifeküdtünk a stégre és néztük a hulló csillagokat.

Fantasztikus élményekkel lettünk gazdagabbak, szívesen maradtunk volna még pár napot, viszont eljött a szombat. Kitakarítottunk, összepakoltunk és indulni kellett a vonathoz. Debrecenben már vártak a szülők, barátok és ismerősök. Jó volt őket újra látni. Reméljük a jövő évi tábor is legalább ilyen jó lesz!

 

Frankó Alexandra

 

Lelkipásztori beszámoló

 

2013. augusztus 12-én korán reggel indultunk 10 fiatallal és 3 felnőttel a Börzsöny hegység lábánál fekvő Diósjenőre. A hat órás utazást követően hamar elfoglaltuk a táborhelyet. Nap, mint nap izgalmas programok és kihívások vártak ránk. A tábor során több alkalommal volt lehetőségünk kisebb nagyobb túrákat tenni a Diósjenői tóhoz, a Nógrádi várhoz, vagy éppen meghódítottuk Magyarország harmadik legmagasabb pontját, a Börzsöny 938 méteres csúcsát, a Csóványost. Így összesen közel negyven kilométert tettünk meg gyalogosan hegyen-völgyön át. Sokat élvezhettük a friss levegő élénkítő hatását a kalandpark, a szabadidőpark vagy éppen a strandolás alkalmával, de nem múlt el reggel vagy este, hogy ne azzal kezdtük vagy zártuk volna a napot, hogy Isten igéjének megelevenítő üzenetére ne figyeltünk volna. A tábor teljes ideje alatt a Bibliai foglalkozások során az Istennel való kapcsolatunkra figyeltünk, amelyben néha lehet vonalhiba, ha nem figyelünk oda eléggé, amely személyre szóló hívással kezdődik és amely minden esetben közvetlen kapcsolat.

A lelki táplálék mellett Lakatos Istvánné, Margit néni nagy gondot fordított a megfelelő testi táplálék biztosítására is, melyben sok segítséget kapott a napról-napra készségesebb és összekovácsolódó fiataloktól. Minden táborozó átélhette, hogy Isten körbe vesz bennünket az Ő angyalaival, mondhatni „tábort jár az Őt félők körül”, hiszen titokban mindannyian valakinek az angyalai voltunk kedveskedéssel, segítőkészséggel vagy ajándékokkal.

A tábor utolsó estéje rendkívül mozgalmas és élmény dús volt, hiszen a strandról hazatérve megmelegedhettünk a szalonnasütés és a tábortűz során a tűz melegénél, majd a késő esti áhítat során a mécsesek fénye irányította figyelmünket Isten végtelen szeretetére, végül pedig az éjszakai csillagtúra során a Mindenható határtalan hatalmát csodálhattuk, miközben a tópartról a csillagos eget fürkésztük.

A tábor utolsó napján, szombaton nem csak a táborhelyet tettük rendbe és takarítottuk ki, hanem összeszedtük az összes lelki és élménymorzsát is, hogy semmit se hagyunk ott, hanem mindent magunkkal hozhassunk haza. Indulás előtt egyöntetűen mondtunk ki, hogy még szívesen maradnánk egy hetet, de az újabb hat órás hazaút végén megállapítottuk azt is: Mindenütt jó, de legjobb otthon.

Köszönjük a mindenható Istennek, hogy mindvégig velünk volt, megtartott és nagyon gazdagon megajándékozott bennünket ezen a héten.

Isten iránti hálaadással köszönjük meg Margit néninek is az ideszánt idejét és egy hetes fáradhatatlan szolgálatát, melye egy csekélységgel szeretnénk megköszönni.

 
 
Naptár
2025. Május
HKSCPSV
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Biblia
 
Hitvallások
 
Linkek
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Alaphang
 

Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG